Így válhat belőled is igazi fitt mami!

A nőnap közeledtével egy igazán hiteles és tartalmas, hölgyeknek szóló poszttal, illetve posztsorozattal készültünk Neked. A babatervezés, babavárás, szülés utáni időszakokban kiemelten fontos a gyermek és az anyuka egészsége. Horváth Beáta személyi- és TRX edző, táplálkozás és életmód tanácsadó lesz segítségedre abban, hogy megtudd miként érdemes táplálkoznod és mozognod az említett időszakok alatt.

Beus az edzősködés és a tanácsadás mellett egyetemi hallgató, és egy 7 hónapos gyönyörű kisfiú anyukája. Jelenleg nincs ideje edzőteremben dolgozni, ám a vendégeivel interneten és telefonon keresztül is tudja tartani a kapcsolatot. Étrendeket és edzésterveket ír azok számára, akik felkeresik Őt, majd addig tartja Velük a kapcsolatot, - illetve bennük a lelket - míg el nem érik kívánt céljukat.

“Nagyon szeretem, hogy mások segítése a szakmám, imádom a lányokat, és követni a fejlődésüket.”

Mai szakértőnk saját blogot vezet, ahol az olvasók különböző személyes és szakmai cikkeket is olvashatnak Tőle, sok egyéb, hasznos terméke mellett.

Bea, ha orvosként dolgozna, minden nőnek, aki babát tervez, javasolná, hogy előtte kezdjen el edzeni, és nem a kinézet vagy az egó miatt, hanem azért mert hitvallása szerint egy várandósságra nem csak lelkileg kell felkészülni. -Ha belegondolunk, mennyi minden változik meg a testünkben, illetve testünkön, miközben a baba növekszik, rájövünk, hogy ez egy olyan – jó értelemben vett – teher, ami a testünket új kihívások elé állítja.- Kell egy erős hasizom, erős, feszes, izmos lábak, edzett derék, és egy kidolgozott hát- illetve gerincmerevítő izomzat. Beus természetesen a terhesség előtt is edzett, így a várandóssága alatt is eljárt mozogni, ezáltal sokkal jobban bírta fizikailag az áldott állapotot. Feltett kérdéseim során említette, hogy voltak erre a sok pozitív vélemény mellett, negatív reakciók is, de ezekkel igyekezett nem foglalkozni.

Blogján találhatsz kismama edzésprogramot, ami olyan gyakorlatokat mutat be, amikkel minden kismama formában tudja magát tartani még abban az esetben is, ha nem jár edzőterembe.

-Olyan gyakorlatok kerültek bele, amiket én is biztonsággal végeztem a második, majd a harmadik trimeszterben.- A programban az első trimeszterre nincsenek gyakorlatok, mivel ilyenkor nem ajánlott edzeni. A második trimeszterben több gyakorlat van, a harmadikban pedig kevesebb, illetve az ismétlésszámokon és kardió mennyiségén is csökkentett az utolsó 3 hónapra. Nyilván olyan gyakorlatok kerültek bele, amelyek egyszerűek, és amiket - a mellékelt magyarázatokkal ellátva - bárki el tud végezni otthonában. -Mivel én előtte is edzettem, így nem kíméltem magam a terhesség alatt sem. Egyszerűen csak figyeltem a testem, és mikor éreztem, hogy valami nem jó, vagy túl sok a súly, akkor elhagytam azt a gyakorlatot, vagy csökkentettem a terhelést.-

“Nem ettem össze-vissza, amit megkívántam, sőt... Nagyon odafigyeltem, hogy mindenből minőségit vásároljak.”

A gyümölcsöket és zöldségeket nem multiknál válogatta, és ugyanúgy, mint előtte, az ételintoleranciáját figyelembe véve étkezett. Bea elmondása szerint nagyon szereti a reform élelmiszereket, reform liszteket, és a vegán, növényi alapanyagokat, azonban a hús sem került le étlapjáról. -A minőség mellett a mennyiségekre is figyeltem, hiszen ma már mindenki tudja, hogy a „kettő helyett kell ennem” felfogás elavult, és egyáltalán nem célravezető.- 

Nem fogyasztott terhes vitaminokat sem, a vitaminokat külön-külön szedte és mint előtte, úgy a várandósság alatt is magának főzte ételeit. -Táplálkozással kapcsolatban egyébként kismamáknak is adok tanácsot, mert tudom, hogy sokan nincsenek tisztában mit, mikor, mennyit kell enni ahhoz, hogy ne hízzunk sokat, és mindemellett a magzat is minden szükséges tápanyaggal el legyen látva.-

A titok a várandósság előtti edzettség, és egészséges életmód, majd ennek folytatása a várandósság alatt. Egy másik sarkalatos pont Beus szerint a tejtermelés, aminek előállítása napi 5-600 kalóriába kerül a szervezetnek. -Amikor már nem volt túl sok tejem, és visszamentem az edzőterembe, súlyban ugyanannyi voltam, mint a várandósság előtt, mert a szoptatás a maradék kilókat is ’leszívta’ rólam.- Az edzéssel pedig az izommemória ismét működésbe lépett, így hamar formába tudta hozni magát. -A fittségemre pedig mindennél jobban szükségem van most, hogy a kisfiam elkezdett mászni, mert mindenhova szaladnom kell utána.-

-Első körben azt tanácsolom, hogy addig ne kezdjen el senki edzeni, míg tart a szoptatás. Persze lehet kardiózni, sétálgatni, de a súlyzós edzéstől elapadhat a tej, így ezzel vigyázni kell. Szoptatás után bárminek neki lehet fogni, futás a szabadban, edzés otthon, amíg a pici alszik, a lényeg, hogy mozogjunk. Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozást elhanyagolva viszont mozoghatunk akármennyit, soha nem fogjuk visszaszerezni az alakunkat. Nem véletlenül mondják, hogy 70% a diéta, 30% az edzés, ez valóban így van! Ha nem tudjuk, mitől fogyunk, vagy hogyan diétázzunk, keressünk egy táplálkozási tanácsadót, akinek jó referenciái vannak, és forduljunk hozzá. Mozgás + egészséges ételek = jobb közérzet, jobb egészség, és persze jobb alak!-